2018. november 7., szerda

Mercoledí

A mai nap mindenkinek nagyon jól és rutinszerűen telt. Már megszoktuk a munkát, tudjuk mikor mit kell csinálni, már a legtöbb dolgot egyedül de felügyelettel végezzük. Ma Fanni a szálláson maradt, mivel beteg. Így Ancsi egyedül volt az emeleten. A reggeli gyógyszereléssel meggyűlt a baja, hiszen fent nagyon sok lakó van és ő egyedül végezte a feladatot. Sebet kötözött és az ápolóval katétert cserélt. Lent a lányok gyógyszereltek önállóan és sebeket kötöztek. A szünetben egy forrócsoki kíséretében az udvaron találkoztak hárman. A kis pihenő után mind a két emeleten kigyógyszereltek ebédre. A foglalkoztatóban épp zeneterápia volt, amit végig is hallgathattak miközben az idősek vérnyomását mérték. A foglalkozás vezetője megkérte a lányokat, hogy énekeljenek el nekik egy magyar népdalt. Ők nagy lelkesedéssel bele is kezdtek ( Tavaszi szél..., Érik a szőlő). A foglalkozás után kiosztották az előkészített gyógyszereket és közösen elmentek enni.Ricsi és Nándi ma is remekül érezték magukat délután.Lilivel és Izabellával mulatták az időt.Csinálták a szokásos gyógyszerelést,de ma egy eddig számukra ismeretlen betegnek kezelték a dekubituszát,természetesen könnyedén végrehajtották ezt a feladatot.Még segédkeztek egy cukorbeteg idősnek a két lábujja között lévő fekély kezelésében.Az egész délutánt vicelődve jó hangulatban töltötték.

Ci vediamo a domani!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése