Dóri és Réka, ma az egyik kedvenc nővérükkel, Francescával voltak. A napjuk a megszokott rendben történt, de az eddig nehéz természetű páciens, ma megengedte, hogy ők adják be a gyógyszereket, amelyeket egyébként nagyon nehezen vesz be. Ma megnézhették a gyógyszerek rendelésének folyamatát, nagyon érdekes és új volt számukra ez a forma, mert otthon az idősek otthonában a gyógyszertár intézte a rendeléseket, itt viszont az ápoló. Délelőtt folyamán mindkét ápoló összehívták a négy reggeleseket gyakorlatost, egy kötözésre. A beteg az elején együtt működött velük, viszont a fájdalmak miatt, később nyugtalan volt, de Ricsi és Nándi meg tudták nyugtatni. A nap további része gyógyszereléssel telt.
Nándi amellett hogy egy új szerelemre tett szert még injekciót is adott egy kedves hölgynek,ami nagy szó mert igazából gyógymasszőr hallgató:D
Ma egy számukra ismeretlen nővérrel dolgoztak ,de természetesen ez sem volt akadály a gördülékeny munkavégzésben.A gépbe történő gyógyszer bevitelnél is elkezdték a részvételt.Munka után hazamentek a szállásukra pihentek pár órát,majd megnézték a téren a Halloween alkalmából beöltözött embereket.
Ma délután Ancsi és Fanni Lili nővérrel voltak. Az osztályátadás után kigyógyszereltek délutánra illetve estére előre. Gyógyszerelés közben jött a telefon, hogy egy idős páciens elhunyt. A lányok segítettek a szociális gondozóknak az elhunyt körüli teendőkben. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindent meg kell csinálni ilyenkor. ( sok adminisztráció, vizsgálatok, katéter eltávolítás, öltöztetés, mosdatás). Kissé komor hangulatban telt a délután, hiszen az ápolók közel állnak betegeikhez, így érthetően megviseli őket egy ilyen eset. Ezután ismételten sebkötözést végeztek. (Horzsolás illetve deccubitus).Vacsora előtt vércukrot mértek, inzulint adtak be, majd kigyógyszereltek. Esetlegesen segédkeztek a gyógyszerek bevitelében egyes pácienseknél. Nagyon izgalmasan telt ez a nap is, napról napra új élményekkel gazdagodik mindenki.
2018. október 31., szerda
2018. október 30., kedd
Un altro giorno
Réka és Dóri, ma számukra egy új ápolóval dolgoztak, Isabellával. Nagyon kedves, segítőkész, és kommunikatív volt. A lányok megfigyelhettek és segédkezhettek egy katéter cserében. Ezen kívül minden a megszokott módon történt, reggeli kötözések, vérnyomás mérése, vércukor mérése, gyógyszerelés.Egyre többet kommunikálnak a dolgozókkal.
Nándi és Ricsi az egyik kedvenc nővérükkel voltak, Lilivel. Ment a jó olaszos pörgés, csinálták a feladatokat és közben nagyokat kacagtak.A reggelinél és az ebédnél a gyógyszeres terápiák előkészítésében, már szinte profik😃. Nándi kapott Lilitől egy csokit. Vérnyomásmérésnél akadtak gondok, mert sajnos nem minden beteg volt együttműködő, de végül sikerült mindenkinél tökéletesen kivitelezni a mérést.Most először nézhették meg a gyógyszerek rendszerbe való bevitelét, számítógépen keresztül. A mai személyzeti ebéd mindenkinek nagyon ízlett, marhahús volt tésztával.😋Az idő ma is borzalmas volt, szinte egész nap esett az eső, és nagyon fújt a szél.A rokonaink és barátaink érdeklődtek ,hogy nem esett-e bajunk, mert állítólag a vihar miatt Velencét teljesen elöntötte a víz,sok fa kidőlt Olaszország szerte de nekünk nem esett bajunk, és a rossz idő sem tudja kedvünket szegni.
Ancsi és Fanni ismét a délutáni csapatot erősítették. Francesca nővérrel dolgozhattak, aki nagyon kedvesen fogadta őket. A gyógyszerelés után megengedte nekik, hogy beöntéseket csináljanak, illetve a sebkötözést is önállóan végezhették. Nem csak a nővérek, de a páciensek is nagyon kedvesek, és egyre közelebb állnak a szívünkhöz.

2018. október 29., hétfő
La tempesta
A kelés már egész egyszerűen indult, mert kezdünk hozzászokni a koránkeléshez.Sajnos esőben indultunk el a munkába de kárpótolt minket a bent dolgozók szeretete. Ricsi és Nándi ma is Liliánával dolgozott, Dóri és Réka pedig Francescaval.A munka gördülékenyen ment, mert a megszokott mentorainkal dolgoztunk. Ricsi és Nándi ma végre tíz percen belül meg tudta csinálni a gyógyszerelést és nagyon büszkék voltak magukra, hogy milyen gyorsan fejlődnek e téren. Dóri életében először vért vett ezt hatalmas élményként élte meg. A délutánt Fanni és Ancsi kezdte meg. Ugyancsak gyógyszereléssel kezdtek. Ezután a beöntő papírt töltötték ki Szabinával. Majd közös előkészítés után megkezdték a beöntést. Ezt követte a sebkötözés ( decubitus/felfekvés, illetve lábsérülés kezelése). Nagyon érdekesnek találták a paraffinos kötszert, amivel hamarabb begyógyul az emberi szövet. Ismerkedtek a helyi sterilizálóval is, amivel a nővérek helyben, gyorsan sterilizálják az eszközöket.Vacsora közben osztották ki a gyógyszereket Szabina nővérrel, vércukrot mértek illetve inzulint adtak be. Eközben mindig jutott idejük egy két kedves szóra, mivel nagyon figyeltek a páciensekre.
Ci vediamo ragazzi 😗
2018. október 28., vasárnap
A casa
Ma úgy döntöttünk, hogy a Pisai városnézést elhalasztjuk jövőhétre, mert nagy vihar volt (villámlott, fújt a szél és szakadt az eső💧). Mindenki viszonylag sokáig aludt, reggeli után közösen megnéztünk egy filmet (egy meleg tea és takaró társaságában), utána úgy gondoltuk, hogy keresünk egy boltot, mert fiainknak nem volt semmi kajájuk. Sajnos nem néztünk elég jól utána ( itt vasárnap nincsenek nyitva az üzletek 😔), de szerencsénkre egy panini közért "megmentette a fiúk életét" 😂. A Grevei túránk során egy csomó új helyet fedeztünk fel és a fiúk az egyetlen nyitva lévő étterem tulajdonosával gyakorolták az olasz nyelvet. A szállásra visszaérve nekiálltunk főzni és takaítani. Kaja után leültünk megírni a mai bejegyzést. Az estére további terveink közé tartozik, hogy megnézünk mégegy filmet közösen. Holnap ismét indul a munka.
Ci vediamo ragazzi 😘
Ci vediamo ragazzi 😘
2018. október 27., szombat
Andiamo a Siena
Ma reggel elég korán útnak indultunk, hiszen Siena tömegközlekedéssel messze van (2,5 óra). Először busszal Firenzébe majd onnan vonattal Sienába mentünk. Kicsit szeles de nagyon szép időnk volt. A pályaudvarról elmentünk a Piazza del Campóra, ami csodálatos látvány volt. Közülünk négyen felmásztak a Torre del Mangia toronyba, ahonnan belátható az egész város. Elfáradtak a mászásban de a látvány mindenért kárpótolta őket. A főtéren van még egy nevezetesség a Fonte Gaia, amely egy díszkút.
A toronyból leérve találkoztak a többiekkel és együtt elmentünk a Dómhoz. A templom lélegzetelállító (kívül, belül). Az oltár előtt gyertyát gyújtottunk az eltávozott szeretteinkért, hiszen nem leszünk otthon halottak napján a családunkkal. Aki úgy érezte egy imát is elmondott.
Később kis csoportokba szegődtünk és így fedeztük fel a várost. A lányok csoki kóstoláson vehettek részt egy boltban (minden nagyon finom volt😋). A fiúk benéztek pár helyre nézelődni. Az állomás felé a lányok egy kicsit eltévedtek, tíz percig pánikoltak egy körforgalomban, közben csak egyenesen kellett volna menniük nagyjából három percet (tanulság: a négy lány tájékozódási képességén van mit fejleszteni 😂). A hazautat már fáradtan tettük meg, de életre szóló élményt nyújtott nekünk Siena.
Ci vediamo ragazzi 😘
2018. október 26., péntek
Ultimo lavoro la prima settimana
A reggel nehezen indult, Réka és Dóri Szabina nővérrel voltak az alsó szinten. Volt egy kis gondjuk a gyógyszereléssel, bár már többször csinálták, leküzdve a nehézségeket mindenki megkapta a megfelelő gyógyszert. A reggeli terápiánál az egyik beteg még egy poharat is nekik dobott. A nap többi része csendesen telt, Rékának volt lehetősége perifériás kanült szúrnia az egyik betegnek. A déli gyógyszerelés már simán ment nekik.
Nándi és Ricsi kalandjai a mai napon is nagyon jól indultak mint például a gyógyszerelés ami már egyre jobban megy mindkettőjüknek.
A betegek ellátásában és kötözésében is segédkeznek de most még csak kezdetlegesen avatkoznak ebbe a munkafolyamatba.
A jó fej nővérekkel és ápolókkal is találják az összhangot a srácok :D
2018. október 25., csütörtök
Secondo Giorno
Kedves naplónk, létezésünk lényege egyre inkább világosodik tükrünkben, melyet a valóság töredékeként foghatnánk fel s mikor már éppen megtörni látszik a vérünk szól, hogy meg ne állj s ne nézd a tűnő tegnapot mi néha megkísért, hogy majd vágyaink egyként teljesüljenek a mi hitünk által.
Ma is nagyon pörgős napja volt mindannyiunknak, sok új dolgot láttunk és tanultunk a kórházban. Az ápolók kedvesek és segítőkészek. Ma már több önállóságot hagytak nekünk (pl.:egyedül gyógyszerelt mindenki). A belénk vetett bizalom miatt könnyebben tudunk oldódni. A délutáni műszakban Ancsi és Fanni beöntést is megfigyelhettek. Munka után közülünk hárman elmentek túrázni egy kicsit a közeli hegyre, ahol megnézhették a gyönyörű tájat. Majdnem eltévedtek, de a lányok visszafordították Ricsit így szerencsésen megérkeztek a szállásra.
Ci vediamo ragazzi 💋
Holnap ismét jelentkezünk!!!!

2018. október 24., szerda
Un giorno incredibile :D
A mai napunk eszméletlen méreteket öltött, mint testileg, mint lelkileg.
Felemelő érzelmek fogták el az egesz csapatot, mivel a mai napon kezdtük el a szakmai gyakorlatot, a rengeteg nagyon jó fej nővér, ápoló és mind azok akik az intézmény megfelelő működéséhez hozzá járulnak eszméletlen hangulattal és csodálatos morállal dolgoztak velünk karöltve.
Első bent töltött óráinkban még enyhén megszeppenve segédkeztünk, de mikor feleszméltünk, hogy e környezetben nincs miért aggodalmaskodnunk lelkünk erejét s bátorságunk hangját kieresztve féltő szívünkből eggyesített erőinkkel szabadjára engedtük a bennünk szunnyadó oroszlánt és tüstént áldozni kezdtünk a segédkezés oltárán.
Az épület is nagyon tetszett mindannyiunknak és a hanglejtés amivel a nővértársaink operáltak.
Rengeteg kedves idős hölgyel és idős úrral létesitettünk bizalmasabb kapcsolatot de természetesen csak bizalmas kereteken belül. 😃
A délutáni műszakot Ancsi és Fanni kezdte. Megnézhettük az osztályátadást,egyedül gyógyszerelhettük,vércukrot mérhettünk és a szondatáplálás érdekességeibe is bevezettek minket. A különböző sebkötözésekben is segédkezhettünk ( persze csak szabály szerint). Minket is nagy szeretettel és igazi olaszos temperamentummal fogadtak ami Fanninak a betegsége miatt különösen jól esett. De a műszak vége felé,fél órán belül kétszer is meglátogatták intézményünket a helyi mentősök (sajnos nem csak látogatóba jöttek😟) Egy nénit combnyaktöréssel,egy másikat könnyű sérülésekkel szállítottak kórhzába (innen is jobbulást kívánunk nekik és bízunk a mihamarabbi felépülésükbe💓) Fanninak ez különsen érdekes volt hiszen ő szakmai szemmel csodálhatta a mentősök munkáját és ezáltal össze is tudta hasonlítani a hazai bajtársak tevékenységével. Hatalmas pozitív benyomás ért minket így az első nap. Hálásak vagyunk az intézmény dolgozóinak,különösen Szabinának a kedvességéért. Mostmár nagyobb bátorsággal fogunk szembenézni a holnapi munkanappal,nagyon várjuk. 😊
Buona notte per te 😘
Ci vediamo domani!😊

2018. október 23., kedd
Primo Giorno
Reggel nyolckor felkeltünk, sajnos a toszkánai napfelkeltéről lemaradtunk😢 ( holnap remélhetőleg pótolni fogjuk). A finom kávé után tizenegykor találkoztunk Margittal a Rosa Libri Idősek Otthona előtt. Marco az igazgató köszöntött minket, igazi olaszos módon. Besétáltunk a tárgyalóba, ahol megismertük Danilat, Stefaniat és Szabinát. A munkahelyünk ismertetése és a munkabeosztás után olasz finomságokkal köszöntöttek minket. Azután körbevezettek az idősotthonban, megismerkedtünk néhány lakóval és néhány helyi szokással. Az idősek és a dolgozók nagyon közvetlenek voltak velünk, a szép gesztusok miatt nagy örömmel várjuk a holnapi munkát. Hazafele beugrottunk a Piazza Triestere meginni egy finom kávét. A főtéren megnéztük a helyi templomot, a helyi kisboltokat és találkoztunk egy vaddisznó preparátummal is. Visszérve a szállásunkra egy kis sziesztát tartottunk, Fanni és Nándi sajnos megbetegedtek ezért a pihenő után ők nem jöttek velünk pizzázni, cserébe elmentünk nekik gyógyszerért és összedobtunk nekik egy magyaros húslevest ( hús nélkül 😂). Reméljük, hogy a gondoskodásunk segít és holnap újult erővel indulnak munkába.
Szerda este jelentkezünk a munkahelyi tapasztalatainkkal. 😘
Ci vediamo a domani
Buona sera ragazzi😊😻
2018. október 22., hétfő
Arrivederci Unghería, Buongiorno Italia!
Reggel fél kilenc és kilenc között találkoztunk a Ferihegyi repülőtéren (Nándi szerint a budaörsin😄). A könnyes családi búcsú és a becsekkolás után izgatottan vártuk a repülő indulását. Fanni, Ancsi és Ricsi várták a legjobban hisz ők most repültek először. Tizenegy előtt egy kicsivel nekivágtunk a nagy útnak, a repülőn kihasználva az üres helyeket, néhányan az ablak mellett csodáltuk a felhőket. Mindenkinek nagyon tetszett az út, még a turbulencia is 😉. Délben landoltunk Pisaban és egyből indultunk a vonatállomásra, amit nem bántunk hiszen a hétvégén visszamegyünk várost nézni. A Pisa Mover olyan mint egy kicsi föld feletti metro, sofőr nélkül (nagyon aranyos volt). Ezzel elmentünk a Pisa Centrale-hoz ahol átszálltunk a Firenzébe tartó vonatunkra. A városba érkezve, sikerült a nagy csomagunkkal eltévednünk, de olasz tudásunkat kamatoztatva útbaigazítást kértünk a buszállomásra ( Grazie Marta 😍). Egy távolsági busszal megérkeztünk Greve in Chiantiba, ahol Margit és a szállásadónk szívélyes üdvözlettel köszöntöttek minket ( na meg jól esett, hogy nem kellett felgyalogolnunk a hegyre). A szállásunkra érve elképesztő látvány fogadott minket a szép kilátástól és az otthonos hajlékunktól. Felfedeztük a helyi közértet, hogy ne haljunk éhen 😅. A közös vacsora után, leültünk megírni ezt a bejegyzést Nektek. Reméljük tetszett és továbbra is olvasni fogjátok a blogunkat.
Ciao Ragazzi! 😘
2018. október 7., vasárnap
Mi ez?
Üdvözlünk a 2018-as Olaszországi szakmai gyakorlat blogján!
A csapat résztvevői:
Czopkó Annamária
Kari Nándor
Kiss Dóra
Lang Réka
Rapcsák Fanni
Tóth Richárd
Szervezők és kísérőtanárok
Szálteleki Szilvia
Szőkéné Halász Éva
A budapesti Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola hat szakképzős tanulja 2018 őszén szakmai gyakorlatot tölt a Rosa Libri idősek otthonában, Greve in Chiantiban.
2018. október 22-én kelünk útra. Attól a naptól kezdve egy hónapon át minden nap beszámolunk arról, hogy aznap mi történt velünk.
Czopkó Annamária
Kari Nándor
Kiss Dóra
Lang Réka
Rapcsák Fanni
Tóth Richárd
Szervezők és kísérőtanárok
Szálteleki Szilvia
Szőkéné Halász Éva
A blogban szereplő képek a résztvevők tulajdonát képezik és a hozzájárulásukkal kerülnek megosztásra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)